A mai alkalommal a képeké lesz a főszerep, mert az utolsó előtti Numazui napomon elmentem a közeli Misimába, ahol egy csodaszép sintó templomot volt alkalmam megnézni. De előtte még néhány gondolat a Numazuban eltöltött utolsó napjaimról. A vendégszeretetről és családias légkörről korábban már többször írtam. Az egyik nap egy olyan edzésen vehettem részt, amikor egy régi iskola tornatermét vették 20 év után ismét birtokukba a kendósok. Korábban itt már voltak kendó edzések, de valahogy az utolsó 20 év kimaradt. Most az újranyitás örömére egy edzést tartottak, több mint egy óra geikó volt napirenden. Olyanok jöttek el leginkább, akik abban az iskolában töltötték el a gyerekkorukat. Ekkor már jó ideje Numazuban voltam, és emlékeim szerint számomra az egyik legjobb edzésen vettem részt. Ebben valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy aznap nem volt annyira meleg. Találkozhattam itt ismét régi jó barátommal, a numazui bajnokkal, akiről már beszéltem nektek. Most nem volt annyira brutális a különbség köztünk, talán azért mert az első találkozás nagyon mély emlékeket hagyott bennem (akkor úgy letört mint a bili fülét), ezért különösen figyeltem nála. Sanszom mondjuk még így sem volt sok, de legalább a félelmetes kote ellentechnikákat próbáltam elkerülni. Egyébként ez a bajnok főállásban egy budo boltot vezet. Ezzel kapcsolatban az a sztori esett meg velem, hogy a megérkezésem után mondtam a főnöknek, vigyen el abba a boltba ahol ő szokott vásárolni, mert szeretnék venni én is egy ment, meg egy kotét, és hát hátha kapok valami extra kedvezményt, ha a főnök ott van velem. El is vitt egy nagyon szép üzletbe, a falon szamurájpáncélok, képek, fegyverek. Nem volt ott a tulajdonos, csak a felesége, aki mondta, hogy üljek le a székre. Leültem és ő megnézte a fejem, ezután pedig megmérte a tetejét, és az arcom körül. Mindeközben elismerően motyogott és hümmügött aztán közölte, hogy ekkora búrára csak csináltatni lehet a sisakot, mert ilyen Japánban nincs. Főnök mondta, hogy nem nagy gond, bár láthatóan kicsit szervezni kellett a dolgokat, de végül is megegyeztünk abban, hogy Kitamotoba utánam küldik, hogy még itt Japánba megkapjam, mert Magyarországra küldeni nagyon drága lenne (megjegyzem, ezt azért nem tudom itthon egy boltos bevállalná-e). Mindent lebeszéltünk, vettem még egy csomó apróságot is és fizettem. Azt hittem ezzel vége is a történetnek. Hanem az új sulis edzés után az elmaradhatatlan közös sörparti volt a programom, és ide természetesen (hisz edzés után még azok is beülnek egy italra akik nem isznak alkoholt) eljött a bajnok barátom is. Az a mester majdnem akkora mint én. Bejött a kocsmába, köszönt mindenkinek, szigorúan rám nézett és mondott valami érthetetlen dolgot miközben elhúzott egy széket a bárpulttól. Nem értettem semmit, de megmagyarázta a főnök, hogy menjek oda és üljek le. Megtettem, bár közben nagyon figyeltem a bajnokot, mert nem tudtam melyik pillanatban kapok egy büdös nagy pofont, mert úgy gondoltam csak az lehet a baj, hogy valami butaságot csináltam. Nagyon hülye pofát vághattam, leültem. Erre elővett egy centit és elkezdte mérni a fejem, közben meg hümmögött és dünnyögött. Aztán mondott valamit, mire mindenki elkezdett hangosan röhögni, alig tudták abbahagyni
Természetesen a háttérben az történt mint megtudtam, hogy a másik boltos felhívta őt még aznap amikor ott voltunk vásárolni, hogy van-e neki ekkora menje? Mire ő azt mondta emennek a boltosnak, hogy ekkora fej nincs is, erre tán még fogadtak is, és ezért ő leellenőrizte a dolgot. Ezután közösen megint jót nevettünk, és ittunk - ettünk tovább
Természetesen ismét sikerült a Japán gasztronómiai fogásokat végigkostólnom. :-) Bele is vagyok a japán konyhába rendesen szerelmesedve! Rák. Emelkedett hangulat.
|
