Megint 3.


Szép sikert értünk el megint a csapat bajnokságon. A Tóth Balázs, Nagy Bálint, Hatvani Lóránt, Berényi György, Tráser Tamás összetételű csapat a 17 (!) csapatos mezőnyben egy vereséggel a 3. helyezést érte el.
Szép volt fiúk!!!
A mérkőzések:
Mushin B - győzelem
MJKK B - döntetlen
Főnix C - győzelem
SZJKK A - vereség
MJKK A - győzelem

Az első két mérkőzés után több találattal elsőként jutottunk ki a poolból, utána következett a Főnix C csapat aki az előző körben a Szegedi Kendó Egyesület B csapatát búcsúztatta. Miután győztünk a Főnix ellen, sajnos jött egy zakó az SZJKK-tól (4 vereség, 1 döntetlen). Viszont az SZJKK-nak Bálint vágott egy nagyon szép ment, így legalább nem távoztunk találat nélkül.
Ez aztán meg is adta az alaphangot az MJKK A csapata ellen, ahol több magas fokozatú versenyző is szerepelt. Balázs tanítanivaló vívással 2 találattal legyűrte ellenfelét, majd Bálint győzedelmeskedett 1 találattal. Ezután nekünk már csak az eredményt kellett megőriznünk. Ez Sípos Arankával, Berg Krisztiánnal és Mihalik Hunorral szemben is sikerült. Egy találatot sem kaptunk, így 3. helyezést értünk el, és visszavágtunk az MJKK-nak a legutóbb rajtunk aratott győzelmükért.

B csapatunk is vitézkedett a Turcsányi Lajos, Gajdátsy Gábor, Nyilasi Zoltán, Braun Gábor, Bakai Mónika összetételben.
Előbb kikaptak az MJKK A együttesétől (velük vívott A csapatunk a 3. helyért), majd legyőzték a Főnix D együttesét, így 2. ként továbbjutottak a pooljukból. Ezután kemény küzdelemben alulmaradtak a Főnix C csapattal szemben. Összességében megállapíthatjuk, hogy ők is jól szerepeltek. Mónit és Braun Gábort külön dícséret illeti a lendületéért.

Külön öröm volt a végén, hogy Tóth Balázs (14 éves) teljesítményét a bírók (a felnőtt mezőnyben!) Fighting Spirit díjjal jutalmazták.

Teljes szívemből gratulálok minden résztvevőnek!

Tomi

   
2005. december 04., vasárnap
 
Hírarchivum   Home   E-mail

A Szegedi Kendó Egyesület honlapja - 2007.
Az oldal fenntartója a Szabad Szoftver Egyesület
www.sse.hu