Ovigeiko

Szeptember 13-án a szegedi Gedói Óvoda felkérésére tartottunk kendóbemutatót az általuk rendezett sportnapon. Bevallom őszintén, először kicsit tartottam a dologtól, mert nem tudtam, hogy a gyerekek hogy fogják majd fogadni a lármázásunkat. Éppen ezért csak ketten mentünk el Balázzsal, remélve, hogy így nem fogunk túl nagy riadalmat okozni. De ahogy elkezdtük, látszott, hogy a gyerekeknek tetszik a dolog, és minket utánozva ők is lelkesen kiabáltak körülöttünk. A bemutató végeztével megmutattuk nekik a felszereléseket, amiket nagy buzgalommal próbálgattak, és szemmel láthatólag élvezték a dolgot. Ilyen fiatal gyerekeknek eddig még nem tartottunk bemutatót, és nagyon örültünk neki, hogy ilyen jól sikerült. A végén pedig a hely szellemének hódolva mi is kipróbáltuk az ottani nevezetességeket.
Egy kis ízelítő:

   
2006. október 24., kedd
 
Hírarchivum   Home   E-mail

A Szegedi Kendó Egyesület honlapja - 2007.
Az oldal fenntartója a Szabad Szoftver Egyesület
www.sse.hu