2011-es csongrádi tábor értékelő:
Kimondani is szörnyű, de már 19 éve járunk Csongrádra nyaranként 1 hétre kendózni!
Ahogy mondani szokás ez már gombócból is sok...
Idén lehettünk volna többen is, de nem panaszkodhatok. Talán 9 fős volt a "legkisebb" edzés.
Szegediek szépen voltak végig, majdnem mindenki odatette magát aki az utóbbi időben jár.
Szerintem az is jó volt, hogy a délelőtti edzést ketté szedtük, kétszer 1 órásra, ez jövőre is maradhat ugyanígy. Péntek délután még egy brutális 1 órás vívás, utána vége.
Szegedieken kívül ott volt a Miskolc - Szeged tengely képviseletében Gyula, majd keddtől a Katona Peti és Tanár Úr, csütörtöktől a mohácsi barátaink jöttek át.
Mindannyiuknak és a szegedi kendókáknak is nagyon köszönöm, hogy résztvettek és öregbítették ezt a rendezvényünket is.
A pénteki csillaghullásos éjszaka pedig egész feledhetetlenre sikeredett. Egész éjfélig söröztünk a meleg vizes medencében. Mondjuk részemről egy hullócsillagot sem láttam, de ez adott esetben lényegtelen is, nem erről szólt. Hanem, hogy vége, ezt is megéltük, megtettünk mindent amit a helyes kendó és a hagyomány megkövetelt tőlünk.
Részemről jövőre ugyanitt!
TT
|