Igaz, hogy már két hét eltelt a novarai kendó vb óta, de az emlékek egyáltalán nem fakulnak, így igen könnyű élménybeszámolót írni. Hatalmas lehetőség volt az, hogy egy ilyen közeli város adott helyet a rendezvénynek, ezt kihasználatlanul hagyni igen nagy vétek lett volna (a következő vb pl Tokióban lesz). Öten vágtunk neki az útnak, az MJKK, a Mushin, a Kihin és Szeged is képviselte magát a csapatban, szóval igazi vegyes felvágott volt.

Már az elején ideírom, hogy hihetetlen jó volt az egész. Mind az ott-tartózkodás, mind a versenyek. A magyar férfi csapat 3. helyen végzett, ami komoly bravúr, ezt élőben látni és végig izgulni... kb minden másra ott a mastercard. J

A versenyek pénteken kezdődtek, de mi már csütörtökön megérkeztünk a helyszínre. A gépünk Milánóban landolt, aztán busz+vonat kombó kellett Novarráig. Itt egy városszéli apartman volt a szállás, amelynek a földszintjén egy pizzéria működött. Minden este ott vacsiztunk, de a sört inkább boltban vettük, mert az viszont elég horror árban volt. A hely főnőke Umberto volt, aki az ott dolgozókkal egyetemben egy büdös szót nem tudott az olaszon kívül, így voltak jó kis "beszélgetések", pár igen vicces félreértéssel megfűszerezve. Legalábbis számomra vicces volt, mert nem én voltam a szenvedő fél. Novarra felfedezésére nem nagyon volt időnk, a központban lévő Garibaldi tér környékén bóklásztunk egy kicsit, az a rész elég hangulatos. Ezen a téren napi többször is megfordultunk, általában az egyen magyar szurkolói mezünkben feszítve, mindig meg is néztek minket, vajon mit kereshet itt ez a pár vörös pólós fiatal a legnagyobb olasz szabadsághősről elnevezett téren? Fel is ötlött a gondolat, lehet hogy valami, a vörös ingesek emléke előtt tisztelgő felvonulókat látnak bennünk. J Szóvá senki nem tette a dolgot, így gond sem támadt ebből. Amúgy sem beszélt senki angolul vagy németül, szóval hiába is karattyoltak volna nekünk. Persze a nyelvtudás hiányának megvolt a hátulütője is, például amikor heti vagy többnapos bérletet szerettünk volna venni, a világért sem tudtuk megértetni a jegyirodában, hogy nekünk nem egyszeri utazásra szóló jegy kell. Aztán az egyik székről felemelkedett egy kb 70 éves nyugdíjas és elég meggyőző angolsággal a segítségünkre sietett (klasszikus deus ex machina). Szóval nem tűnt rossz ötletnek összeírni egy mini-szótárt (ha már annyi eszünk nem volt, hogy valami útiszótárt magunkkal vigyünk), ami az általunk legfontosabb szavakat/kifejezésket tartalmazta. Ezek jellemzően a közlekedésre vonatkoztak, hogy találunk meg egy adott helyet, stb, de a cetli aljára azért odakerült az a mondat is, hogy „Ájultra ittam magam, segítség!”. Már előre gondoltunk a Sayonara-partira. Igazábol a napi rutin az volt, hogy reggel átbuszoztunk egy átszállással a sportközpontba, aztán este vissza a szállásra, ahol kajáltunk, meg iszogattunk. Kiderült, hogy a lakhelyünkon foglalt szállást egy győrzámolyi érdekeltségű másik szurkolói csapat is.

A versenyről rengeteg mindent lehetne írni, kendónak minden végletét (a jót és a rosszat is) láthattam, de hát mégis csak egy vb-ről van szó. A férfi egyéni döntő egy külön élmény volt, azt ajánlom megnézésre mindenkinek. Az ott mutatott igazi kendó ugyanakkor teljesen ellentétben állt a férfi csapatdöntőben látottakkal, na ez utóbbival kapcsolatos nemtetszését már az ezerfejű is kimutatta enyhe(?) fújolás formájában. Külön érdekes volt látni, hogy melyik válogatottnak mi is az erőssége. A japán lányok az ipponok kb 50%-át hiki do-ból szerezték, míg a koreai fiúk pedig a hiki ment csinálták brutálisan. Azt el lehet mondani, hogy a versenyzők tsubazeriai-ból szinte mindig valami támadással bontakoztak ki, illetőleg, hogy minden távolságból támadtak, gyakran az ideálisnak tartott issoku-itto-no-mai-on belülről is. A vasárnapi magyar teljesítmény egyértelműen megkoronázta a versenyt, így nagyon jó kedvvel mentünk neki az esti Sayonara bulinak.

Ami korlátlan kaja/pia fogyasztással járt. Persze volt belépő, azt még elővételben vettük meg. A kezdeti terv az volt, hogy a verseny után még hazaugrunk megfürödni és átöltözni, ideje lett volna lecserélni a piros pólóinkat valami tisztára. Csak azzal nem számoltunk, hogy ott a pünkösdöt az olaszok elég komolyan veszik, a buszközlekedés olyan szintre redukálódott, ami álávágott a tervünknek, így aztán maradtak a címres pólók. Ami, mint később kiderült, szerencsésen sült el, hiszen sokan jöttek oda gratulálni, hogy Hungary így meg úgy. Csomót fényképezkedtünk, szerintem volt olyan is, aki azt hitte, hogy a mi ötfős brancsunk a válogatott. J Főleg a japánokkal igyekeztünk közös képeket csinálni, ez össze is jött, mert nagyon készségesek voltak, így aztán Miyazaki-s, Eiga-s, Takanabe-s, stb „sztárfotók” is készültek. Aztán meg már boldog boldogtalannal is, érdekes volt másnap visszanézni őket, bevallom, jó néhányra nem is emlékeztem. Az idő telt, a sör meg folyt, így bekövetkezett az elkerülhetetlen, vagyis nagy lealjasodás lett a végére, aminek eredményeképp hajnalban felszálltunk a genovai buszra, és ha rajtunk múlt volna, akkor reggel Genovában kötünk ki, de szerencsére az utasok pár perc utazás utan realizálták, hogy mi nagyon rossz helyen vagyunk, es lelökdöstek minket a buszról a sofőr óbégatása közepette. J Aztán rövidtávú teleportok sorozatával vissza az apartmanba.

Hétfőn még Milánóban ténferegtünk, megnéztünk 1-2 látványosságot, másnaposan elég fárasztó menet volt, de kár lett volna kihagyni. Az még külön vicces volt, hogy leszálltunk a Novarrából Milánóba közlekedő vonatról a milánói Garibaldi állomáson. Gondoltuk, megnézzük a Sforza kastélyt, ami nincs messze. Oda pedig nem más út vezetett, mint a Garibaldi korzó...

Nem akarom magam ismételni, de azért a végére is ideírom, hogy ez a pár olaszországi nap hatalmas élményt jelentett. A kendót ugyan nem régóta csinálom, de az iránta való lelkesedésem töretlen, és az ehhez hasonló pozitív élmények ráadásul csak emelnek is a motivációmon. Az is igaz, hogy a világversenyeken egyértelműen a kendó sport jellege dominál, és ugye mi nem ezt tanuljuk, de azért mégis csak jó, hogy ilyen is van. Jó látni ezt a sok teljesen eltérő országot és kultúrát (egészen lehetetlen helyekről is jöttek résztvevők) képviselő embert, akik egy anno Japánban kitalált harcművészet szellemiségében egyesülnek.

És természetesen hatalmas gratuláció a magyar versenyzőknek a szép eredményért!!!

Zoli