A Prága Kupa eredményei

·

·

A Prága Kupa egy már hosszú ideje, hagyományosan minden évben megrendezett nemzetközi egyéni kendóverseny, ami iránt egyre nagyobb az érdeklődés az európai (főként közép-európai) országok kendósai között.

A versenyre idén is számos országból érkeztek, Ausztriából, Lengyelországból, Jugoszláviából, Romániából, Németországból, Szlovákiából stb, összesen mintegy 100-an. Magyarországról a Szegedi Kendó Egyesület négy résztvevőjén kívül (Bakai Mónika, Csala Tibor, Berényi György és Hatvani Lóránt) még Győrzámolyból és Miskolcról indultak versenyzők.

Elszánt szegedi harcosok a verseny előtt:

A versenyszabályzatban a küzdő felek korára, nemére, fokozatára vonatkozó semmilyen megkötés nem volt, ezáltal a sorsolás után éppúgy volt lehetőség összekerülni fiatal gyerekekkel, mint hosszú ideje kendózó, nagy tapasztalattal rendelkező, erős versenyzőkkel. Ez a momentum különösen érdekessé és változatossá tette a küzdelmeket.

Harc közben, avagy „Így vívunk mi”:

Sok magas szintű vívást láthattunk, és végül az első helyet a győrzámolyi Dubi Sándor, a Szigetközi Junior Kendó Klub tagja szerezte meg, míg a szegediek közül a legjobb eredményt Hatvani Lóránt érte el, aki a legjobb 16 közé jutott.

Egy érvényes találat:

Dubi Sándor, a győztes:

Jövőre szintén szeretnénk a kupán részt venni, és minél több szegedi versenyzőt indítani.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük