Sikeres vizsgák Podgoricában!
A Szegedi Kendo Egyesület képviseletében (Csala Tibor, Tráser Tamás és Horváth Viktória) részt vettünk június végén Podgoricában (Montenegro) az idei Kendo Európa Bajnokságon mint asztal bírók. A felkérést a bíráskodásra a montenegrói szervezőktől kaptuk. Az asztaloknál bíráskodni elég összetett feladat. Vezetni kell az eredményeket a tableten és a jegyzőkönyveken, figyelni kell közben a monitort, mérni kell a szabályoknak megfelelően az időt, és folyamatosan figyelni kell a vívásokat, érteni hogy mi történik a pályákon és a versenyen. Mindezt naponta akár 8-10 órán keresztül. Nem is olyan egyszerű ez a feladat, és koncentrációt igényel.
Az EB végén Tiborral sikeres vizsgákat tettünk.
Mindkettőnk vívásaira az volt a jellemző hogy türelmesebbek de mégis energikusabbak voltunk mint az ellenfeleink, sok tiszta találatot értünk el. Sikerült a kétszer 1-1,5 perc alatt men, kote és Tibi részéről egy kaeshi do vágást is eladnunk. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfeleket, ráadásul a találataink nem is csak egyfélék voltak, így azt gondolom utólag, hogy nem nagyon volt az eredmény szempontjából kérdés a végén. Ennek sikeresnek kellett lennie és az is volt a bírók szerint is. Sokat jelentett számomra és Tibi is ezt mondta a maga részéről, hogy a vizsgákra való sorakozó előtt közvetlen tudtunk egymással pár gyakorlatot végigcsinálni. Ezzel egyrészt be tudtunk melegíteni, másrészt az idegességet le tudtuk vezetni magunkból a jól ismert mozdulatokkal.
Az eredmény hogy Tibor már 6. danos kendo mesternek mondhatja magát, jómagam pedig 5. dannal büszkélkedhetem.
Ganbatte Szegedi Kendo!!!
Tráser Tamás



Vélemény, hozzászólás?